Keresztelés, esketés, temetés

Keresztelés, esketés, temetés és egyéb ügyekben a lelkipásztor keresendő, aki szívesen ad felvilágosítást.
Minden esetben előzetes időpont-egyeztetés szükséges, kérjük, telefonon vagy e-mailben keressenek meg bennünket. 
Elérhetőségeink:
Nagysolymosi Református Egyházközség
Cím: Nagysolymos 196., Hargita megye, 537256
Tel: +40762246949; +36203117218
E-mail cím: tlevente@t-email.hu 

Letölthető dokumentumok:

Konfirmáció

Jézus mondja: „Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt.” (Mt 10,32)

A konfirmáció megerősítést jelent, hitünk megerősítését. A keresztelés folyamán tett szülői ígéret folyományaként - miszerint a szülők keresztyén hitben nevelik és neveltetik gyermeküket - 14-15 éves korban kerül sor a gyülekezet előtti konfirmációra, melynek során a konfirmált ifjak a gyülekezet nagykorú, úrvacsorával élő tagjaivá válnak. A nagysolymosi gyülekezetben a tényleges konfirmáció előkészítő két évig tart, melyet egy előkészítő év előz meg. Az előkészítő év arra szolgál, hogy a konfirmációs csoport tagjai egy kicsit megismerjék egymást, s a legalapvetőbb ismereteket is elsajátítsák. Az előkészítő csoportba a 13 éveseket, ill. a 6. osztályos gyermekeket várjuk, hogy a konfirmációra 15 évesen, vagyis a 8. osztályban kerülhessen sor, melynek időpontja általában az adott év virágvasárnapja.

A gyülekezet szempontjából létfontosságú esemény a konfirmáció, ezért fontos, hogy azt az ifjak, ill. az ő szüleik is megfelelő komolysággal és kiemelt fontossággal kezeljék. A hit megvallása és a gyülekezet előtt való vállalása nem lehet mellékes, mindenek mögé sorolandó esemény az életben, hiszen Jézus Krisztus is erre buzdít bennünket, amikor azt mondja: Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt. /Mt 10,32-33/

Azok a felnőttek, akik valamilyen oknál fogva nem voltak megkeresztelve, vagy nem konfirmáltak, viszont életük egy pontján, Istennel való kapcsolatuk elmélyítése, és a róla való ismeretek bővítése szempontjából a konfirmálni szeretnének, megtehetik. Gyülekezetünkben időközönként felnőtt konfirmációs előkészítőt indítunk, mely már nem a hagyományosan vett oktatási keretek között történik, hanem inkább a Szentírásnak és hitünk alapjainak beszélgetés közbeni megismeréséről. A gyülekezet mindenkor örömmel fogadja a felnőttek konfirmációs szándékát, mely szándékkal bármikor felkereshető a Lelkészi Hivatal. 

Mobirise

Iskolai vallásoktatás

A vallásoktatási munka a gyülekezetépítés alapköve. Az iskolai vallásoktatás megnyugtató mederben, két helyen (Nagysolymos, Kissolymos) zajlik, amelynek az iskolák adnak otthont, és az órarend keretében történik a lelkipásztor által.
Nagysolymoson két csoportban, Kissolymoson egy csoportban, mintegy 50 gyermek részesül iksolai vallásoktatásban.  

Vasárnapi iskola

Szombatonként 16 órától külön foglalkozunk az 5-14 éves korú gyermekekkel (kötetlen vagy irányított formában).
A biztató szó és a dicséret mellé "nasi falatok" is járnak, a gyerekek örömére....
Várjuk azokat a gyermekeket, akiknek szülei fontosnak tartják gyermekük jellembeli, erkölcsi fejlesztését is. Hisszük és tapasztaljuk, hogy a bibliai történetekkel való foglalkozás maradandó, pozitív nyomot hagyhat egy gyermek lelkében. 

Mobirise

cím: NAGYSOLYMOSI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
Nagysolymos 196., Hargita megye, 537256